önismeret

Az elengedés útja

Olyan sokat halljuk, és általában félreértelmezzük ezt a mondatot: „Engedd el a múltat, hogy lehessen jövőd!” 

De mit is jelent ez pontosan? Hogy kell elengedni? Van olyan dolog, amit nem lehet elengedni? Az elengedés egyenlő a felejtéssel?

A veszteség az, amit annak gondolunk és érzünk. Tehát egy objektív esemény, amelyet rendkívül összetett és szubjektív érzésekkel ruházunk fel. 

A gyász valamiféle (szubjektív) veszteség következtében létrejövő magatartási formák összessége, pszichológiai szempontból tekintve nem állapot, hanem egy összetett és természetes folyamat. 

Tehát a veszteség egy érzelmi állapot összessége, a gyász pedig ennek a magatartási mintázata. A veszteség pánikrohamot is generálhat.

Nemcsak a szerettünk elvesztését gyászolhatjuk

Amikor a gyászról beszélünk, általában ezt egy adott szerettünk halálát követő állapotra értjük, azonban tudnunk kell, hogy más veszteségeket is lehet, sőt szükségszerű gyászolni pl. szakítás, válás, munkahelyváltás, nyugdíjba vonulás, egészség elvesztése stb. 

Azért jut egyből a gyászról a halál eszünkben, mert egy szeretett személy elvesztése általában sokkal intenzívebb választ vált ki, mint más veszteségek (bár ennek az ellenpéldájával is lehet találkozni). 

A gyász kivétel nélkül, minden esetben szakaszokból áll, amelyeket nem lehet siettetni, sem átugrani, hanem szépen át kell esnünk mindegyiken, hogy a végén meg tudjuk tenni az elengedést. Ha ez nem így megy végbe, akkor nevezhető a gyászfolyamat kórosnak, amelynek számtalan formája létezik.

Vannak szakaszok, amelyek élesebben különülnek el egymástól, mások pedig összemosódhatnak, de a szakaszokat nem lehet egymástól teljesen különválasztani vagy összekeverni.

A gyász időszaka, a feldolgozás milyensége nagyon egyedi dolgoktól függ: életkor, alapszemélyiség pszichés állapot, előzetes életesemények, tapasztalatok, hitrendszer és a kulturális környezet. Ha szükséges pszichológiai tanácsadással segítem a gyászfeldolgozást.

A gyász folyamatát két aspektusból vezetem végig:

  1. A Sokk, avagy a Felismerés

A sokk egy szerettünk elvesztésének a hírét követően létrejövő érzelmi állapot. Erre a szakaszra az érzelmi sokszínűség jellemző, és nem is lehet bejósolni ezeket. Megjelenhet ilyenkor: tagadás, agresszió, sírás, rosszullét, dermedtség stb. Ez a szakasz pecektől-óráki akár napokig is tarthat, sőt tagadás (énvédő mechanizmus) esetében hosszabb ideig is.

Más veszteségeknél, feladatoknál az első szakasz a Felismerés, amely ugyancsak vegyes érzelmeket válthatnak ki belőlünk. Felismerem, szembesülök a problémával. Pl. Párkapcsolatban már akkor elkezdődik a gyászfolyamat, amikor felismeri (és nem tagadja), hogy valami nincs rendben. Családállítás is segíthet a gyászfeldolgozásban.

  1. A Kontrollált szakasz, avagy a Beismerés

Ez a szakasz a sokk után következik, és a temetésig tart. A heves érzelmeinket felváltja a gondolkodásunk, a józanész, hogy van feladatunk a halottunkkal kapcsolatban: rokonok értesítése, ház körüli teendők, hagyatéki dolgok, temetés. Beismerjük azt, hogy ez a mi dolgunk, és az érzelmeket félretéve tárgyilagosan intézkedünk. Ez a szakasz akkor záródik le, amikor a rokonok elmennek a halotti torról.

A felismeréstől abban különbözik a beismerés, hogy vállalom a felelősséget. Tudom, hogy saját életemben az én dolgom megoldani a problémákat, feladatokat, akár elismerni a tetteimet, és igyekezni jóvátenni azokat. Az önismeret fontos állomása ez. Szakítás esetében beismerem, hogy én is szerepet játszottam abban, hogy eljutottunk idáig.

  1. A Tudatosulás, avagy a Megértés

Ez a szakasz akkor jön el, amikor egyedül maraduk az érzelmeinkkel. Azok a nappalok és éjszakák, mikor tudatosul bennünk, hogy azt a személyt, akit elvesztettünk, ebben az életünkben már nem láthatjuk (pusztán a képzeletünkben). Ez a megértés olyan intenzív érzelmeket és általuk testi változásokat indítanak el bennünk, hogy ekkor érezzük és látják rajtunk az igazi gyászolást: szomorúság, fájdalom, bűntudat, harag, magány, belső üresség. Ennek a szakasznak a lefolyása, ideje, „túlélése” a kultúránkon és hitrendszerünkön valamint a társas támogatásokon is múlik. Könnyebb a megértés, ha hiszünk/tudunk, azaz van számunkra megnyugtató információ, tudás a halállal kapcsolatban. Ez a szakasz azonban el is húzódhat, ilyenkor a gyász krónikussá válik. 

A megértés az érzelem leválasztása és megfigyelés egy objektív eseményről, és maga az objektív ténynek a megértése. Azonban önmagában nem elég. Szakításnál a megértés egy olyan állapot, amikor meg látjuk az összefüggéseket a dolgok között például, hogy mi vezetett idáig. A megértés ahhoz kell, hogy be tudjuk vezetni az életünkbe az elfogadást. Vannak olyan esetek, amikor nem tudjuk a miértekre a választ… ilyen esetekben az segíthet: „Azért mert csak.” 

  1. Az Átdolgozás, avagy az Elfogadás

Ebben a szakaszban csökkennek a heves érzelmek, kitekingetünk a külvilágra, azonban az elhunyt szerettünkkel kapcsolatos illatok, dátumok, tárgyak még újra felkavarnak minket. A szakasz fontos jellemzője, hogy elkezdődik az elfogadás. A halottról már tudunk beszélgetni, de még megterhel minket a sok emlék. Ennél a szakasznál is meg lehet rekedni, például ha valaki a társát már fiatalkorában elveszti, és soha többé nem létesít mással kapcsolatot.

Az elfogadás jó érzés. Gondoljunk csak bele, nekünk is milyen jól esik, ha elfogadnak minket úgy, ahogy vagyunk, olyannak, amilyenek vagyunk. Elkezd kialakulni ebben a szakaszban egy olyan nézőpont: Ha nem fogadom el, például tiltakozok ellene vagy szomorú vagyok még miatta (szubjektív érzés), attól még úgy van (objektív esemény). Szakításnál ugyan sírdogálunk még, és felkavar, ha látjuk az exet, de el tudjuk fogadni az állapotot, hogy már külön vagyunk.  

  1. Az Adaptáció, avagy az Elengedés

Az utolsó szakasz a hozzászokás, sok helyen úgy olvashatjuk, hogy belenyugvás. Ekkor már úgymond a halál ténye beépül a mindennapjainkba. Képesek vagyunk továbbállni, azaz újra az élők sorában érezhetjük magunkat, ugyanis a gyász alatt egy kicsit meghaltunk mi is. De ami nem öl meg az megerősít. Ez közhelyesen hangzik, de így igaz. Belenyugvás, nem beletörődés, mert nem tört meg minket, hanem megerősített, ami által megnyugszik a lelkünk. 

Elérkezik az elengedés. Fontos azt tudni, hogy az elengedés soha nem jelent elfelejtést, és azt sem jelenti, hogy a személy többé nem fontos nekünk. A szeretet és az emlékek örökre megmaradnak. Akkor mit is engedünk el? A fájdalmat és félelmet. Miért kell ezeket elengednünk? Mert akadályoznak a szeretet megélésében, és szeretet nélkül pedig nincs élet. 

Tehát helyesen így szól a kezdő mondat: Ha képes vagy elengedni a múltat, élheted a jelent!

Andrasibetty.com

Similar Posts